|
Lángolt az egész város. Lángoltak a hajók a kikötőben; égtek a házak, a fák, az emberek. Aki tudott, menekült a fadrari katonák haragja elől, de a legtöbbjüknek ez nem sikerült. Amerre csak jártak, fosztogattak, gyújtogattak, vitték a gyerekeket és a fiatalokat. Nem ismerték a könyörületet, vagy az irgalmat az általuk olyannyira megvetett sziget lakosaival szemben.
Asmea Fadrar "gyámolítottja" volt (szebb szóval) a császár szerint, mások inkább gyarmatnak nevezték (ez volt igazából). Fadrar innen hozatta az egzotikus gyümölcsöket (a császár kedvenceit), a pergamen előállításához szükséges fát, és legfőképp a rabszolgának valót. Fadrar mostanság igencsak szűkölködött rabszolgákban; nemrégiben a fél birodalmon egy hatalmas járvány söpört végig, halált és szenvedést hagyva maga után. A gyermekkorú rabszolgák nagy része belehalt a fertőzésbe, ezért a Legszentségesebb Szentséges császár kiadta a parancsot a katonáinak hogy hozzanak a fővárosba új embereket a lehető leggyorsabban. Először az volt az ukáz, hogy minden családból a második gyermekeket hozzák el, vagy a legidősebbet, mondván azokat jól be lehet tanítani, mert még gyerekek. Nem a legifjabbakat kell elhozni, mert azok nem biztos, hogy egyáltalán kibírják az utat Asmeától Fadrarig; könnyen lehet, hogy meghalnak a hajón, vagy megbetegednek, mert a fiatal szervezetük nem bírja ki a hosszú utat és a sok megpróbáltatást. A felnőttek maradjanak, mert az asszonyoknak szülniük, a férfiaknak pedig a földet művelni kell.
A parancs azonban változott a járvány miatt: a katonáknak minden a 7-17 éves korosztályból hozzák el az egészséges gyerekeket.
Asmeában senki sem számított új katonákra. A szigeten állomásozott pár kisebb helyőrség, ezzel biztosítva a rendet és engedelmességet.
Amikor a sziget lakói meglátták a hatalmas, lila vitorlás, arany császári címerrel ellátott hajókat, tudták, hogy nagy a baj. A hír futótűzként terjedt az emberek között. Az anyák a házaikba menekítették a gyermekeiket, a férfiak sietve tértek haza otthonaikba megvédelmezni a családjukat és kevéske értéküket.
Azonban minden ellenállás feleslegesnek bizonyult.
A katonák először megpróbálták erőszak nélkül összeszedni a gyerekeket; egy csinos egyenruhás fiatalember felolvasta a császár rendeletét, ám az emberek parancsra sem akarták odaadni gyermekeiket rabszolgának.
Egy ember dühében fáklyával hadonászott a katonák felé, ám ez csak olaj volt a tűzre, mert az egyik katona leszúrta a tiltakozó férfit. Válaszul az emberek fellázadtak az elnyomó rendszer és a császár ellen.
Így hát a gyermekeket erőszakkal vitték el, a várost pedig felgyújtották, a házakat porig rombolták, az ellenállókat kardélre hányták.
Kodia a házuk ablakából nézte végig, ahogy lemészárolják a szomszédaikat, barátaikat, ismerőseiket...legszívesbben kifutott volna ő is az utcára és szembeszállt volna a fadrari elnyomókkal, akiket eddig is teljes szívével gyűlölt, de most...most úgy érezte, elég volt. Ha valahogy mégiscsak túlélnék a támadást, bosszút fog állni minden egyes kioltott életért, minden elrabolt gyermekért, minden szenvedésért és megpróbáltatásért.
Nalytet és Fyrrt az anyjuk beparancsolta a titkos rejtekhelyre, ami a nagy tölgyfa ruhásszekrény mögül nyílt. Kodiának is ott bent kellett volna lennie a testvéreivel, de ő már nem volt gyermek, 17 éves felnőtt nővé érett. Látnia kellett, hogy mi történik odakinn, és megparancsolta az öccsének és a húgának, hogy ne mozduljanak el a rejtekhelyről, történjék bármi.
Erre a látványra azonban nem számított. Az égő, megpörkölődött hús szagától émelygés fogta el, a szájára kellett szorítania a kezét. Az emberek sikolyai, a katonák röhögése, a vér, az olvadt hús szaga elviselhetetlen volt, Kodia mégsem tudott megmozdulni. Szeretett volna elrohanni, el Asmeából, vagy visszamenni a búvóhelyre, de a lábai nem engedelmeskedtek az akaratának. Csak állt ott, megkövülten...amíg egy fadrari katona észre nem vette, hogy ott áll az ablakban.
Egy pillanatra összeakadt a tekintetük, és Kodia azonnal rájött, hogy hatalmas hibát követett el. A férfi épp akkor vágta el egy öregember torkát, a keze és a kardja is véres volt és úgy nézett Kodiára, mintha ő lenne zsákmány, akit elejteni készül.
Kodia gyorsan elrohant az ablaktól, vissza a szekrényhez, hogy figyelmeztesse a testvéreit.
Végigrohantak a házon, keresték a szüleiket. Az anyja az étkezőben feküdt, véresen, sebesen.
Valamivel beverték a fejét, a vére eláztatta a szőnyeget körülötte. Nem mozdult. Kodia letérdelt mellé, próbálta elállítani a vérzést, de sikertelenül. Az asszony még életben volt ugyan, de haldoklott.
Fyrr, a kisöccse sírni kezdett a sarokban, de Kodia nem hallotta, kizárt minden zajt a tudatából, csak az anyja utolsó szavait hallgatta. Megeskette Kodiát, hogy álljon bosszút, mert az apját is megölték; maradjon életben és álljon bosszút azokon, akik ezt tették. Kodia mindent megígért, azt is, hogy vigyázni fog az öccsére és a húgára.
Ebben a pillanatban törtek be az ajtón, két katona azonnal elfogta Fyrrt és Nalytét; az a katona, aki meglátta Kodiát az ablakból, most felé indult.
Kodia alig fogott fel valamit a történtekből; kétségbeesetten próbálta kiszabadítani magát a férfi szorításából, de az nem engedett; rúgott, harapott, harcolt azért, hogy ne hurcolják el, de ők voltak az erősebbek.
Végigvonszolták az égő városon a kikötő felé. Nalytét és Fyrrt másik hajóra rakták, Kodia pedig hiába igyekezett elérni őket, durva kezek felrángatták a hajóra. Még hallotta az öccse sírását, a húga kiáltozását, de nem érhette el őket.
A fadrari katonák egy idő után megunták Kodia sikoltozását, és leütötték egy evezővel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…